3/1.

Hey! (: Ennek a résznek lesz folytatása!
Jó olvasást! Xx
*A

 Valentin-nap:
- Mit terveztél mára? - kérdeztem Niall-től, amikor beléptem a konyhába.
- Eszek és alszok. - mosolygott vissza rám. - És te?
- Azt hiszem iszom valamit, hogy elfelejtsem azt, hogy mennyire egyedül vagyok valójában. Mármint ne értsd félre, jó hogy itt vagytok velem, de az nem ugyanaz. - elég kínos helyzetbe hoztam magam, azt hiszem. - Velem tartasz?
- Mit iszunk? - kérdezett vissza felcsillanó szemekkel.
- Ami van itthon. Whisky és vodka.
- Hmm. Ütős párosítás, nem gondolod? - vette ki a kezemből a poharakat és letette az asztalra, míg én a két üveget nyitottam ki. 
- Akkor igyunk arra, hogy mi még mindig a szinglik táborát erősítjük. - mosolyogtam miközben koccintottunk.
Elég sok hülyeségről beszélgettünk és elég sokat ittunk.
- Tudom fura ezt most veled megbeszélni, de nekem már nagyon hiányzik a szerelem. Bár ha jobban belegondolok, nem is tudom milyen érzés. - váltottam át komoly hangnembe.
- Még sosem voltál szerelmes? - a meglepődöttség érezhető volt a hangján.
- Soha. Még nem volt olyan ember, aki mellett igazán önmagam lehettem és elmondhattam volna, hogy szeretem. 
- Ezt nehéz elhinni.
- Miért? - kortyoltam bele újra a poharamba.
- Hát mert… nem is tudom… olyan más vagy… és… ahj, mindegy…
Eléggé zavarban volt, de nem csak ő, én is.
- Játsszunk valamit! - ajánlottam fel.
- Oké. - nevetett.
- A játék neve: nem. Az a lényeg, hogy mondasz egy olyan állítást, ami rád igaz, de elé teszed a nemet és utána iszol egy kortyot. Mondok egy példát: Nem volt még egyéjszakás kalandom. - hadartam el az utolsó mondatot és kiittam a poharamat.
- Ezt feltételes módban is lehet mondani? - mosolygott rám.
- Ahogy akarod. - töltöttem tele mindkettőnk poharát.
- Nem csókolnálak meg. - nézett mélyen a szemembe és meghúzta a poharat.
Ez a kijelentése valamiért nagyon jól esett és én is felbátorodtam. Talán nem voltam tudatában a kimondott szavaimnak, de ebben a pillanatban nem érdekelt.
- Én sem csókolnálak meg. - húztam meg én is a poharamat, a szemem sarkából láttam a széles mosolyt elterülni az arcán.
Ezzel a mondatommal elvesztettem az irányítást az eszem és a testem felett is…
***
Reggel van, fáj a fejem, bár az sokkal jobban foglalkoztat, hogy miért fekszem Niall-el egy ágyban ruha nélkül.
Azt hiszem tartalmas és mozgalmas éjszakánk volt. Bárcsak emlékeznék rá… Gondolatomból a mellettem mocorgó fiú szakított ki.
- Mi a franc? - ült fel - Te meg mit kere…, a fenébe, ugye nem? - nézett rám kétségbeesetten.
- Azért annyira nem lehetett rossz. - próbáltam elviccelni a dolgot.
- Nem úgy értettem. Te emlékszel valamire?
- Azon kívül, hogy azt mondtad nem csókolnál meg, semmire. - felálltam és összeszedtem a földről a ruháimat. - És te?
- Elég sok mindenre, bár arra éppen nem, hogy hogy jutottunk be a szobába, de azon kívül minden tiszta.
- Nagyon megbántad? - bukott ki belőlem a kérdés, miközben a nadrágomat rángattam magamra.
- Én…én…
- Értem és sajnálom. - és azzal a lendülettel ki is sétáltam az ajtón egyenesen a konyhába, ahol Harry kivételével mindenki ott volt.
- Jó reggelt! - köszöntem és elővettem a bögrèm, hogy teát töltsek magamnak.
Csend volt, és ahogy néhány perccel később Niall is belépett, ez a csend még kínossá is vált.
Leült velem szembe, de nem nézett rám, sem a fiúkra.
- Történt valami amiről tudnunk kéne? - húzgálta a szemöldökét Louis.
Nem tudtam, hogy most beszélnem kellene-e vagy sem, ezért inkább csendben maradtam.
- Lefeküdtünk, oké! - ordított fel - És nem, nem bántam meg, mert szeretlek! - nézett mélyen a szemembe, majd beviharzott a szobájába.
Percekig csak ültem, bámultam magam elé és mosolyogtam, mint egy idióta. SZERET engem.
- Lili ez igaz? Lefeküdtetek? - integetett az arcom előtt Liam.
- Minden jel erre utal. - mosolyogtam még mindig.
- Nem emlékszel rá? - lepődött meg.
- Nem egészen, kicsit sokat ittam, és nem is tudom, megtörtént. - sütöttem le a fejem.
Szégyelltem magam, hiszen nem emlékszem életem eddigi legjobb éjszakára.
- Megtörtént? Te lefeküdtél Niallel, úgy hogy nem emlékszel rá, és csak annyit mondasz, hogy megtörtént? - ordibált velem most már Zayn - Felfogod, hogy mit mondott az előbb? Hogy szeret téged, te meg csak így félvállról veszed? Niall olyan, mintha az öcsém lenne, és nem fogom hagyni, hogy tönkretedd!
- Te miről beszélsz? Azt sem tudod mi történt, úgyhogy vegyél vissza Malik! Nehogy te akarj már kioktatni engem! Szeretem Őt, oké?! És nem úgy, mint a barátomat! Sosem bántanám meg! - kiabáltam vissza.
- Nem akarlak kioktatni, csak itt mindenki tudja milyen voltál.
- Látod, múlt időben mondtad. Az a múltam Zayn, komolyan mondom, soha nem tudnék ártani Neki.
- Mindenki ezt mondja, aztán mindig ugyanaz a vége.
- Fiúk mondjatok már valamit! Hinnetek kell nekem, kérlek! - néztem Loura és Liamre, akik felálltak és átmentek a nappaliba azzal a mondattal, hogy ‘Mi ebbe nem szólunk bele.’
- Kösz szépen, úgy örülök, hogy ilyen barátaim vannak. - nevettem fel erőltetetten és bekopogtam Niall szobájába.
Mivel nem érkezett válasz, benyitottam. Ahogy gondoltam, az ajtónak háttal ülve az ágyán gitározott. Ilyenkor mindig kikapcsol. Nem hallotta, vagy csak nem akarta hallani, hogy beléptem, így leültem mellé. Letette a gitárt és sóhajtott egyet, de nem mondott semmit, így én szólaltam meg:
- Szeretlek.
- Ezt most csak úgy mondod, nem kell sajnálnod.
- Nem sajnállak! Kérdezd meg Liamet, hogy mióta mondom ezt neki!
- És ezt eddig miért nem mondtad nekem? - nézett végre rám.
- Nem változtatott volna semmin, ahogy most sem fog.
- Ezt hogy érted?
- Zaynnek igaza van, túl jó vagy hozzám.
- Mit mondott?
- Mindenki tudja milyen voltam régen és szerinte még mindig ugyanolyan vagyok.
- Ez hülyeség! Tudjuk, hogy megváltoztál.
- Hát úgy tűnik nem eléggé. Sajnálom. - ez volt az utolsó mondatom hozzá, felálltam és kisétáltam a szobából egyenesen a sajátomba.
Első dolgom volt, hogy hívtam egy taxit, azután pedig összepakoltam a legfontosabbakat. Átöltöztem, rendet raktam a szobában, a cuccaimmal együtt kimentem az előszobába és elbúcsúztam a srácoktól.
- Te meg hová készülsz? - pattant fel Liam a kanapéról ahogy meglátott.
- Azt hiszem jobb lesz, ha legalább egy kis időre lelépek. Még maradt itt pár dolog, de azok nem fontosak.
- Nem kell elmenned, nem azért mondtam. - szólalt meg Zayn és a többiekkel együtt kijött a nappaliból.
- Igazad volt, talán még mindig ugyanaz vagyok, de nagyon igyekszem. Liam, - léptem az említett elé - te tudod a legjobban, hogy mit is érzek valójában. Reméltem, hogy legalább te kiállsz mellettem, de ahogy mondani szokták: ‘Akinek ilyen barátai vannak, annak nincs szüksége ellenségre’. Ahogy hallom a taxim is megjött, úgyhogy nem zavarok tovább. - ezek után még odaléptem Niallhöz, a fülébe súgtam egy ‘szeretlek’-et, megpusziltam az arcát és elindultam az ajtó felé, de mielőtt még kiléptem volna rajta, visszaszóltam: 
- Ja, és ne fáradjatok azzal, hogy próbáltok telefonon elérni! Felesleges lesz! Sziasztok!
A sofőr bepakolta a csomagjaimat a csomagtartóba és már indulhattunk is. Csak tudnám merre menjek…