Helló lányok! (: Újra itt vagyok a folytatással. Remélem tetszik majd (:
Jó olvasást xx
U.i.: köszönöm a feliratkozókat és a 800+ oldalmegjelenítést <3
*A
2 hete vagyok Chelsea-nél. Ő az egyetlen ember, akire számíthattam. Még szerencse, hogy volt egy üres szobája számomra. Amikor felhívtam, gondolkodás nélkül egyezett bele, sőt örült, hogy nem kell egyedül lennie. Segített munkát találni egy hotelben. Ma szabadnapos vagyok. Egész napos fekvést és tv-zést terveztem. Délután 2 van és a legbugyutább szappanoperát bámulom, ám ebből egy kopogás zökkent ki. Megjött volna Chels?
Kinyitottam az ajtót és meglepetésemre nem az általam várt személy állt ott. Szorosan a karjaiba zárt, arcát a vállamba fúrta és egy ‘végre’ szócska hagyta el a száját. Hiányzott… Az érintése, a szavai, Ő maga.
-Mit keresel itt? - kérdeztem rá, amikor elengedett.
-Érted jöttem - mosolygott aranyosan, közben végig a szemembe nézett.
-Nem hinném, hogy ez jó ötlet.
-Mi? Hogy eljöttem érted, mert hiányoztál? -Igen. Még mindig úgy gondolom, hogy Zaynnek igaza volt. Nem érdemellek meg. -Zayn belátta, hogy tévedett - megfogta a kezem és az ágyhoz vezetett. Leültünk egymás mellé, a kezemet még mindig fogta.
-Szeretnék kérdezni valamit - kezdett bele. -És mi lenne az?
-Hát…szóval… - dadogott.
Láttam rajta mennyire ideges.
-Csak kérdezd meg! Hiszen barátok vagyunk, vagy mi?!
-Szóval a múltkori után azt gondoltam, hogy ideje lenne megkérdeznem.
-Niall! Kérlek, nyögd már ki! - kérleltem feszülten.
-Lennél a barátnőm?
Mi?! Hogy én, Niall Horan barátnője? Nem válaszoltam, csak az ölébe mászva megcsókoltam. Lassan és érzékien, hogy mindent “elmondjak”, amit jelenleg érzek.
-Ez igent jelent? - kérdezte kipirult arccal.
-Határozottan. - mosolyogtam rá és megöleltem.
Ez az igazi boldogság, amit még sohasem éreztem. Hiszen mellettem van Ő, akire az első pillanattól kezdve várok.
-Megjöttem! - hallottuk meg Chelsea hangját.
Kimásztam barátom öléből és kézen fogva kiléptünk a szobából.
-Látom ideértél és minden rendben - mosolygott ránk.
-Te tudtad, hogy eljön? Miért nem szóltál? - kérdeztem tőle tettetett felháborodással.
-Akkor nem lett volna meglepetés - kacsintott.
-Imádlak! - öleltem meg - Viszont nem zavarok tovább, persze csak ha a fiúk visszafogadnak - néztem a mellettem álló szőkeségre.
-Mondtam, hogy érted jöttem. Nélküled nem megyek sehova.
-Előtte együnk! - mondta barátnőm, mire Niall szeme felcsillant.
-Én nem vagyok éhes, inkább összepakolok - indultam vissza a szobába.
Bodobáltam a táskámba az összes holmimat, megcsináltam az ágyat és útrakészen sétáltam át a konyhába.
-Ez gyors volt. Ilyen hamar meg akarsz szabadulni tőlem? - viccelődött Chels.
-Nem erről van szó, csak szívesebben mennék haza a barátommal.
-Akkor induljunk is. Köszönöm a kaját - állt fel a szépfiú és kezét az enyémbe csúsztatta.
-Chels! - szólítottam meg.
-Tessék?
-Ha megkapom a fizetést, rendezem a részem a számlák terén. És nagyon hálás vagyok, hogy befogadtál.
-Ne hülyéskedj már! Erre valók a barátok. Nem?
-Nagyon köszönöm - öleltem meg.
-Nincs mit. Akkor holnap találkozunk. Sziasztok. - intett, amint kiléptünk az ajtón.
Mi is visszaintettünk, majd beszálltunk a jó öreg Range Roverbe és hazafelé vettük az irányt. Az út csendben telt. Egyikünk sem szólalt meg, elmerültünk a gondolatainkban, de nem tudtam nem észrevenni Niall arcán az óriási mosolyt. Boldog, ahogy én is. Az autó megállt, én mégsem mozdultam. Féltem a srácok reakcióitól. Niall kinyitotta nekem az ajtót és nagy nehezen kimásztam.
-Minden rendben? - kérdezte.
-Persze, minden - mosolyogtam, miközben Ő a táskámat szedte ki és befelé indultunk. Belépve levettem a cipőmet és a kabátomat, majd beköszöntem a nappaliba, ahol a fiúk punnyadtak:
-Sziasztok!
-Megjöttünk srácok! - ordította el magát mellettem barátom.
-Látjuk, nem kell kiabálni. - mordult fel Zayn.
Nincs valami jó hangulatban és jelenleg nincs kedvem a szentbeszédét hallgatni, így inkább elvonultam.
-Megyek kipakolok - súgtam oda Niallnek, aki csak bólintott.
Beérve a szobába leültem az ágyra és próbáltam megemészteni a mai nap eseményeit. Kopogás zavart meg és nyílt az ajtó.
-Bejöhetünk? - kérdezte Zayn, maga mögött Liammel.
-Már bent vagytok - mosolyogtam.
-Csak szeretnénk bocsánatot kérni - kezdett bele.
-Nincs miért. Beláttam, hogy igazad volt. Talán ugyanaz vagyok, de hidd el mióta idejöttem, nem csináltam semmi rosszat. Már akkor tudtam, hogy Ő kell nekem. Szeretem.
-Igen, tudom. Az a szenvedés, amit levágott az elmúlt 2 hétben.. ne tudd meg. Elviselhetetlen volt. - mosolygott már ő is - De rá kellett jönnöm, hogy szükségetek van egymásra. Azt a mosolyt, amivel belépett veled az oldalán, még sosem láttuk. Boldog. És ezt köszönöm neked. - ölelt magához.
-Ugyan Malik! Ne érzelgősködj! - nevettem fel - Akkor szent a béke? - nyújtottam felé a kezem.
-Szent.
-Helyes. - mosolyogtam és Liamhez fordultam - Nem gondoltam komolyan, amit a barátságunkról mondtam. Ti vagytok a legjobbak.
-Na gyere ide! - tárta ki a karjait egy ölelésre.
-Most hagyunk kipakolni - indult el az ajtó felé Zayn - Jó, hogy újra itt vagy. Kisétáltak a szobámból, de valami eszembe jutott, így utánuk rohantam.
-Zayn! - visszafordult és megállt velem szemben - Vigyázni fogok Rá. Ígérem.
-Ajánlom is Miss Ross! - nevetett és megpuszilta a homlokomat.
Visszamentem a szobába és végigdőltem az ágyon mosolyogva. Hogy mi a boldogság? Szeretni és szeretve lenni…
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése