~Bukott angyal~ Harmadik rész

Sziasztok (: Itt lennék a harmadik résszel, remélem tetszik majd. Nekem személy szerint az egyik kedvencem (: 
Jó olvasást! Xx
U.i.: Örülnék néhány kominak (:
*A

 

A fájdalom olyan rettenetes volt, hogy sikoltani sem tudott, és a félelem még ezt is túlszárnyalta.

Ott voltak kint, a sötétben. Hallotta őket, hallotta az üvegcsörömpölést, a dörrenéseket. A sikoltozást.

- Ginny? Ginny?

- Ne kiabálj, ne adj ki semmi hangot! Jobb itt meghalni a sötétben, mint hogy ezek megtaláljanak. De így is eljönnek érted.

A hirtelen fény elvakította.

- Találtunk egy túlélőt.

Erőtlenül csapkodta a felé nyúló karokat.

Aztán verejtékben úszva felébredt, fegyverként markolva az elemlámpát.

Ott volt valaki? Az ajtóban? Az ablaknál?

Reszketett, vacogott, és feszülten hallgatózott.

Egy órával később, amikor a rádiós ébresztő jelzett, még mindig ott ült azt ágyban, és az összes lámpa égett a szobában.

***

A pánikroham után nehéz volt visszamennie az étterembe, amellett, hogy le volt égve, a szavát is adta, hogy pontban hatkor ott lesz. Persze dönthet úgy is, hogy elmenekül, és akkor semmivé lesz az, amit az elmúlt hónapokban elért. Tudta, hogy egyetlen telefonhívás kell csak, és kimentik innen. És akkor kezdhet mindent elölről.

Felöltözött, elhagyta a szobát, majd kilépett a csípős hajnalba. Nyugodj meg!, utasította magát, és versrészleteket szavalt magában. A figyelemelterelés segítetett, hogy biztonságban eljusson az Angel Food ajtajáig.

Bent égtek a lámpák. Mozgást látott – Joanie már a konyhában tett-vett.

Csak be kell kopogni az ajtón, mondta magának. De úgy érezte, mintha ólomból volna a karja, és képtelen megmozdítani.

- Beragadt az ajtó?

Lili összerándult, ahogy Perrie becsapta az autója ajtaját.

- Dehogy, én csak…

- Nem úgy festesz, mint aki sokat aludt éjszaka. – a világoskék szempár rideg volt – Csodálkozom rajta, hogy bejöttél egyáltalán. Lou aztán megéri a pénzét.

- Lou? Én nem… - döbbenet váltotta fel az idegességet – Mi nem… Én nem… Perrie, mindössze tíz percig voltam vele.

Perrie elvörösödött.

- Ne haragudj. Nem kellett volna gonoszkodnom, csak mert együtt mentetek el.

- Elkísért a szállodáig, és meghívott egy lovaglásra. Sármosságra tízest érdemel, és egy másik tízest a viselkedésére és a modorára. Nem tudtam, hogy köztetek több van, mint barátság.

- Köztem és Lou között? – Perrie csüggedten sóhajtott – Semmi sincs – vállat vont, és kinyitotta az ajtót.

- Már éppen azon tűnődtem, hogy ma egész nap kint ácsorogtok-e. Dumáért nem fizetek senkinek.

- Öt perccel múlt hat, Joanie! Vond le tőlem, ha akarod. És ha már szóba került a pénz, Lili, itt a részed a tegnap esti borravalóból.

- A részem? Én nem szolgáltam fel egyik asztalnál sem.

Perrie a kezébe nyomta a borítékot.

- Mifelénk ez a szabály: a szakácsnak tíz százalék jár.

- Kösz – Lili zsebrevágta a pénzt.

- Befejeztétek mára a lebzselést? – Joanie keresztbe fonta a karját – Készítsd ki a terítékeket a reggelizéshez, Perrie! Lili, te pedig vonszold be magad, és láss munkához!

- Igenis. Még csak annyit – mondta Lili, miközben megkerülte a pultot egy kötényért-, hogy nagyon helyes fiad van, de én egyedül aludtam éjszaka.

- Úgy látszik a srác már nem a régi. Kezdd el sütni a szalonnát és a kolbászt! Hamarosan itt lesznek a kora reggeli éhezők.

Nem sokkal dél előtt Joanie Lili kezébe nyomott egy rántottával és baconszeletekkel teli tányért.

- Menj, ülj le valahova és egyél!

- Ez két embernek is elég.

- Igen, ha mindkettő anorexiás. Menj, és helyezd magad kényelembe az irodámban.

- Nem szeretem a szűk helyeket.

- Félsz a sötétben, és klausztrofóbiás vagy. Neked túl sok fóbiád van, kislány. Akkor telepedj le a pulthoz. Húsz perced van.

Úgy tett, ahogy Joanie mondta. Pár pillanat múlva Perrie letett elé egy csésze teát.

- Üdv, doki! – a pincérnő kedves mosolyt villantott a férfira, aki akkor ült le Lili mellé – A szokásosat?

- A vasárnapi koleszterinbombát, Perrie. Ma vétkeztem.

- Itt a doki, Joanie! – kiáltott be a konyhába Perrie – Doki, a hölgy Lili, az új szakácsunk. Lili bemutatom Wallace doktort, aki minden sebet begyógyít. Azt viszont ne hagyd, hogy rábeszéljen egy pókerpartira. Nagy svindler az öreg.

- Na, na! Hogy fogom megkopasztani az újonnan érkezőket, ha ilyeneket mondasz? – biccentett Lilinek – Hallom, Joanie végre szerzett valakit, aki tudja, mit kell csinálni a konyhában. Hogy megy?

- Eddig jól. Tetszik a munka.

- Vasárnaponként itt adják a legjobb reggelit az egész környéken. – a doktor visszaereszkedett a székére, ahogy Perrie letette elé a kávét – Folytassa csak, és egye meg, amíg meleg.

- Parancsoljon doki! – Perrie letett elé egy nagyobb tányért, amelyen palacsinta, egy nagy adag omlett, vastag szelet sonka és három sült kolbász volt.

Lili nem akart hinni a szemének. A férfi úgy fogott neki az extra adag reggelinek, mint egy kiéhezett kamionsofőr.

- Vannak rokonai keleten? – kérdezte tőle a doktor.

- Igen, a nagymamám Bostonban lakik.

- Ott tanult meg főzni?

- Igen, ott kezdtem. A New England-i Szakácsművészeti Intézetben tanultam, aztán egy évet Párizsban.

- Szóval Szakácsművészeti intézet és Párizs. – doki a szemöldökét vonogatta – Flancos helyek.

- Tessék? – Lili hirtelen rájött, hogy többet árult el magáról az elmúlt két percben, mint másoknak két hét alatt – Inkább kemények. Jobb, ha visszamegyek dolgozni. Örülök, hogy megismerhettem.

Lili végigdolgozta az ebédműszakot, és mivel övé volt a délután nagy része és az este, úgy döntött, hosszú sétát tesz.

Belebújt a bakancsába, majd a hátizsákba minden olyat bepakolt, amit az útikönyv a rövidebb távra készülő túrázóknak javasolt.

Könnyű tempóban vágott neki, legalább ennyi előnye volt mostani életének. Ha úgy döntött, hogy belevág valamibe, azt a saját tempójában csinálhatta.

Tudta, hogy soha többé nem lesz már az, aki volt. Ám úgy vette észre, egyre inkább tetszik

neki az a valaki, akivé formálódik.

A tó körül házak és bungalók sorakoztak, az egyiknél kerti partit rendeztek. Lili elfordult és besétált a fenyvesbe. Amikor állatnyomokra bukkant, teljesen felvillanyozódott, és az útikönyvét kereste.

A surrogástól megdermedt, és óvatosan körbenézett. Döbbenten bámulta a füles amerikai szarvast. A fényképezőgépért nyúlt, és sikerült egész alakos képet csinálnia, aztán elkövette azt a hibát, hogy boldogan felnevetett. A hangra tovaszökkent az állat.

- Lehet, hogy egy erdőben kellene élnem. Keresnék magamnak egy kis kunyhót, termesztenék zöldséget, gyümölcsöt. – merengett – Elindíthatnám a saját vállalkozásomat. Egész nap főznék, és az interneten árulnám a kész termékeket. Sohasem hagynám el a házat. És az lenne a vége, hogy az agorafóbiát is hozzáadhatnám a listámhoz. Az erdőben fogok élni, de a városban dolgozom majd. Talán még…

Felsikoltott, és hátratántorodott.

Szokatlan élmény, ha az ember belefut egy szarvasba, ám az sem mindennapos, ha belebotlik egy függőágyon heverő férfiba, akinek puha kötésű könyv fekszik a mellkasán, és őt nézi.

***

A megdöbbenéstől barna szeme kikerekedett.

- Eltévedt?

- Nem. Igen. Nem. – Lili körbenézett, mintha egy másik bolygóról érkezett volna ide – Csak kirándulok. Nem vettem észre. Bizonyára tilosba tévedtem.

- Bizonyára. Meg akarja várni, amíg elmegyek a puskámért?

- Nem. Szóval ez a háza. Szép. – szemügyre vette a hosszú tornácot – Magánbirtok. – tette hozzá Lili – Sajnálom.

- Én nem. Szeretem, hogy a magaménak tudhatom.

- Úgy értem… Tudja, hogy értem. Megint azt csinálja. Engem méreget. Ez neveletlenség.

Zayn felvonta a szemöldökét, aztán biztos kézzel lenyúlt egy üveg sörért.

- Ki dönti el egy adott kultúrában, hogy mi a neveletlenség?

- Jobb lesz, ha magára hagyom. Folytassa csak az olvasást.

Lili hátrálni kezdett, Zayn közben azon morfondírozott, hogy megkérdezze tőle, kér-e sört, amikor éles csattanás hasított a levegőbe.

Lili földre vágta magát, és kezét védekezően a fejéhez kapta.

Zayn először mulatságosnak tartotta a jelenetet. De amikor a lány nem mozdult, látta, hogy itt többről van szó. Átlendítette a lábát a függőágyon, és leguggolt hozzá.

- Kipufogó. – mondta nyugodt hangon – Carl Sampson ócska teherautója.

- Kipufogó – motyogta Lili, miközben remegett.

- Úgy van – Zayn a lány karjára tette a kezét, hogy megnyugtassa, mire az összerándult.

- Ne érjen hozzám! Csak egy percre van szükségem.

- Rendben. – Zayn felállt, hogy elmenjen a vizesüvegért, amely elrepült, amikor a lány a földre vetette magát – Kéri a vizet?

- Igen, köszönöm. – Lili megfogta az üveget, de remegő kezével nem tudta lecsavarni a kupakot. Zayn szó nélkül elvette tőle, letekerte a tetejét, és visszaadta – Semmi bajom. Mindössze megijedtem. Azt hittem puskalövés.

- Azt is fog hallani a vadászszezonban, sőt errefelé az emberek célba szoktak lőni. Ez a vadnyugat, Cinege.

Visszatért a szín a lány arcába, de Zayn úgy vélte, ez csak a szégyentől lehet. Lili talpra küzdötte magát, de még akkor is akadozva vette a levegőt.

- További szép napot.

- Így tervezem.

A lány nekiindult, majd lassított, és hátrapillantott a válla fölött.

- Egyébként Lili vagyok.

- Tudom.

- Az jó. Még találkozunk.

Nehéz lesz elkerülni, tette hozzá magában Zayn. Ijedős kislány azzal a nagy őzikeszemével. Igaz, csinos is, és valószínűleg egész vonzó lenne, ha magára szedne öt kilót.

Lili végig a tavon tartotta a szemét – a hullámokon, a hattyúkon, a csónakokon. Miért nem volt egyedül az erdőben, amikor az a vacak teherautó durrant? Ha egyedül lett volna, valószínűleg még most is ott nyüszítene összekuporodva.

Zayn legalább a maga módján kezelte a helyzetet: itt a vize, szedje össze magát, aztán viszlát. Sokkal könnyebb ezt elviselni, mint a sajnálkozást.

Amikor visszaért a szállodába, a recepcióslány rámosolygott, és megkérdezte, élvezte-e a kirándulást. Lili válaszolt, de a szavak hamisnak hangzottak.

A szobájában szeretett volna már lenni.

Felsietett a lépcsőn, előkereste a kulcsot, majd nekidőlt az ajtónak, amikor végre biztonságban volt. Miután ellenőrizte a zárat, felkuporodott az ágyra, ruhástól, bakancsban, majd lehunyta a szemét. Teljesen kimerült az erőfeszítéstől, hogy próbáljon úgy tenni, mintha normális volna.