2014. október 26., vasárnap

4/17.

Sziasztok (:
Itt is lennék a történet befejező részével. Remélem nem okozok csalódást (:
Jó olvasást! Xx
Szeretném, ha írnátok véleményt erről a sztoriról, így a végén.
U.i.: Hamarosan jelentkezem a következő történettel!
*A

A napok ólomlábakon másztak el a fejünk fölött. 4 nap telt el a beszélgetés óta, de nekem legalább egy hónapnak tűnt.
Mivel nincs munkám, nem tudtam mit kezdeni magammal, így rendszerint csak Larával mentünk el sétálni vagy futni, illetve egyszer még a dombra is felmentünk. Hiányzott az a hely, pedig régen naponta jártunk fel oda.
Mostanában talán kicsit féltem oda menni. Túl közel van a fiúkhoz, és nem szerettem volna idő előtt összefutni Niallel. Majd megkeres, én pedig várok addig. Ahogy azt az elmúlt hónapokban is tettem.
Ma is egész nap csak pizsamában fetrengtem az ágyban, pedig már este 6 is elmúlt.
Éppen a tv-t kapcsolgattam valami értelmes műsor után kutatva, amikor csengettek.
Az ajtóhoz vánszorogtam és kinyitottam azt.
-Szia Niall. Gyere be!
-Szia. Igazából szeretném, ha velem jönnél.
-Óó, - lepődtem meg - akkor átöltözöm gyorsan, addig helyezd magad kényelembe.
Magamra kaptam egy farmert és egy pólót, majd a cipőmet és a farmerkabátomat. Niall idegesen dobolt a lábával, amikor kiléptem hozzá.
-Mehetünk? - kérdezte kedvesen.
-Persze - nem kérdeztem vissza, hogy mégis merre tartunk.
Mindent a maga idejében.
Bezártam az ajtót, Larával együtt Niall után mentünk az autójáig.
Csendben telt az út. Niall az útra figyelt, míg én az ablakon kibámulva néztem az egyre ismerősebbé váló környéket. Amikor a motor leállt, kisegített az autóból és befelé tartottunk.
Egy kérdés: Miért hozott el a házába?
Az ajtónál hirtelen megtorpant, de még időben észrevettem, így nem ütköztem bele.
-Mielőtt bemennénk mondanék valamit. - kezdte el halkan - Tudom, hogy sokat szenvedtél miattam az elmúlt időkben, és nagyon sajnálom. Gondolkodtam. Nagyon sokat, és arra jutottam...
Nem hagytam befejezni a mondatát. Nem bírnám elviselni, ha elküldene.
-Figyelj, ha csak azért hívtál ide, hogy elmondd nem lehetünk együtt, akkor csak tedd meg. Kertelés nélkül.
-Szóval arra jutottam, hogy egy idióta vagyok. - nevetett fel zavarában - És szeretném jóvá tenni és az elejétől kezdeni. Lili eljönnél velem egy randira? - tette fel a kérdést zavartan.
-Hát persze - mosolyogtam és majdnem kiugrottam a bőrömből.
-Akkor, csak utánad - tárta ki előttem az ajtót.
Ahogy beléptem tátott szájjal meredtem magam elé.
-Szerintem üljünk le - fogta meg a vállam gyengéden.
Egy gyönyörűen megterített asztal várt minket. Tehát nagyon készült erre a napra.
-Ez nagyon finom - kaptam be egy újabb falat húst.
Anya korán reggel ideutazott, hogy megfőzze. Hiába mondtam neki, hogy boldogulok egyedül is.
-Ez nagyon kedves tőle. - mosolyogtam és belekortyoltam a pezsgőbe - Gondolom azt is tudja, hogy miért.
-Ő az, aki mindent tud. Egyet értett velem abban, hogy egy idióta vagyok.
-Pedig nem vagy az.
-Sajnálom - nézett a szemembe.
-Te mondtad, hogy elölről akarod kezdeni. Akkor felejtsük el. A lényeg, hogy most itt vagyunk, együtt.
A vacsora végeztével mindketten felálltunk az asztaltól, én csak vártam, hogy mi fog történni.
Niall odalépett az egyik vázához, amelyben szebbnél-szebb virágok sorakoztak, és elhúzott egy gyönyörű tulipánt. Talán többek csúnyának tartanák a színe miatt, de én nem.
-Fekete tulipán. - nyújtotta át - Sokat keresgéltem, mire végre egy olyan virágot találtam, ami kifejezi az érzéseimet. Azt, hogy mennyire különleges és egyedi vagy. Ezért választottam őt.
-Köszönöm - mosolyogtam, megcsókoltam az arcát és jó szorosan magamhoz öleltem.
Tudtam, hogy most már csak az enyém...

Hát ennyi lett volna Niall és Lili története. Remélem azért tetszett és élveztétek annyira, mint amennyire én az írását. (:
Hamarosan jelentkezem!! Xx
U.i.: Oldalt chat-en is el tudtok érni!

6 megjegyzés :

  1. Ne már... olyan hamar vége lett..:/
    Remélem a következő történet hosszabb lesz, imádom ahogyan írsz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Eredetileg ennél rövidebbre terveztem és nem akartam már tovább húzni :)
      De sietek a következővel ;)

      Törlés
  2. Nagyon jó lett a rész. A történet úgy ahogy van szuper lett. :) Várom a következő történetet.

    VálaszTörlés
  3. Valahogy éreztem hogy ez lesz. Minél hamarabb a következőt :)

    VálaszTörlés