4/15.

Sziasztok (: Itt is lennék az ígért résszel, amit tulajdonképpen felcímkézhetnék +18-assal is, de rájöttem, hogy a filmekben az ilyen részek +12-vel vannak feltüntetve. 
Nem lett annyira ütős, mint amilyennek az elején gondoltam, de remélem azért elfogadható, és most még a hossza is elég tűrhető lett (: mentségemre szóljon soha életemben nem írtam még ilyet, ez az első :$
Következő rész pénteken!!
Jó olvasást! Xx
*A

(ajánlott zene)
"Might not mean that much to you
But to me its everything...
Everything"
-Grace, te hogy kerülsz ide? - szólaltam meg végre.
-Niallhöz jöttem és beszéltem Harryvel, hogy lesz egy kis összejövetel. Ezért vagyok itt.
-Harry hívott meg?
-Alapjában véve igen. Én csak felhívtam, hogy segítséget kérjek.
-Oh, értem. Gyere be - álltam félre az ajtóból.
Úgy tűnik a 'minden rendben' álarcomat a kelleténél hamarabb kell felvennem.
-Szerinted, ha megmondom neki, hogy sajnálom, megbocsát? - szólalt meg egy idő után a hátam mögött.
-Nem tudom. Beszélj vele! Gondolom a szobájában van.
-De mit mondjak neki? Vagy hogy kezdjek bele? Mégsem ronthatok rá csak úgy, hogy 'Helló, visszajöttem!'
-Figyelj nem látok bele a fejébe, nem tudom mit gondol vagy érez. Mondd el neki, hogy sokat gondolkodtál rajtatok. De csak ha tényleg ezt akarod, még egyszer nem csaphatod be.
-Gondolod érez még valamit irántam? - kérdezte félve.
-Egész biztosan - mosolyogtam rá biztatásképp.
-Akkor megyek is. Köszönöm - ölelt meg vidáman.
Eljött az idő, hogy igyak valamit.
-Meddig bírod még? - szólalt meg egy hang mellettem.
-Micsodát? - néztem fel Liamre.
-Hogy azt tetteted minden rendben.
-Amíg képes vagyok mosolyogni, addig menni fog.
-Nagyon erős lány vagy, ugye tudod? - simított végig a karomon Sophia, akit eddig nem is láttam.
-Úgy gondolod?
-Mindenki úgy gondolja. - szólt közbe ismét Liam - Amúgy mit keres itt Grace?
-Harry hívta meg.
-Harry? Mikor beszélt vele?
-Nem tudom. Lehet, hogy ma. De nem is lényeges.
-Ugye tisztában vagy vele, hogy valószínűleg megint összejönnek?
-Igen, azt hiszem már beletörődtem. Hiszen úgysem akar engem. Így legalább kettőnk közül csak én kínlódok, Ő pedig újra boldog lehet.
-De ha tennél érte valamit? Megmutathatnád neki, milyen lenne, ha vele lennél.
-Ezt hogy érted?
-Niall szereti, ha kényeztetik. Minden értelemben véve.
-Most komolyan beszélsz?
-Amióta Amandával szakított nem volt nővel.
-És Grace?
-Mondom Amanda óta...
-Jó-jó, értem. De tényleg jó ötletnek gondolod ezt? Mármint, hogy én... Jézusom, azt sem tudom mit kéne csinálnom - pirultam el.
-Gyere át valamelyik este, csak szólj előtte, hogy le tudjunk lépni. Egy kis gyertyafény a szobádban és semmi más. Elintézzük, hogy Niall itthon maradjon. De minél előbb cselekedj, mert így, hogy megjelent Grace, nincs sok időd!
-Hat, végülis...megpróbálhatom.
-Ez hamarabb is eszünkbe juthatott volna.
-Jobb később, mint soha.

***2 nappal később***

Liam elmondása szerint a mai nap a megfelelő.
Grace nem fog bezavarni, ugyanis elutazott, a fiúk pedig-persze Niall kivételével-tudnak a tervemről, így ők is elmennek estére.
Ezzel a mai nappal minden meg fog változni. Vagy a jó, vagy a rossz irányba, de remélem inkább az előbbi. Az egész Niallön áll. Eddig is bizonygattam már neki, hogy mennyire fontos a számomra, a mai tervem után viszont remélem el is jut a tudatáig.
'A remény hal meg utoljára' mindig ezt mondják. De azt nem tudják, hogy miért. 'Mert ő a gyilkos'. Viszont én jelen esetben nem tudok mást tenni, csak várni és reménykedni. Reménykedni, hogy talán most minden jóra fordul.
A délután folyamán beszereztem néhány illatos gyertyát estére. Soha életemben nem izgultam még ennyire, hiszen azt sem tudom mit és hogyan kell majd csinálnom.
A srácok háza felé tartok liftező gyomorral és remegő végtagokkal.
Ahogy odaérek a kulcsokat a zárba helyezem, minél kevesebb zajt csapva. Belépek az ajtón és halkan a szobámba osonok. Ott elrendezem a gyertyákat és meggyújtom őket. Mikor késznek nyilvánítom, Niall szobáját veszem célba. Mély levegő, menni fog...
Bekopogok és várok, de nem történik semmi. Újra kopogásra emelem a kezemet, amikor megmozdul a kilincs és meglátom Őt. Tökéletes, ahogy mindig.
-Szia - köszönök.
-Szia. Ha a fiúkat keresed, ők elmentek.
-Tudom. Én hozzád jöttem, pontosabban érted.
-Hogy-hogy értem?
-Csak gyere velem, kérlek - nyújtottam felé a kezem, hogy fogja meg.
Ahogy rákulcsolta kezét az enyémre kivezettem a szobából, át az enyémbe. Beérve kellemes illat és félhomály fogadott. Csak a gyertyák adtak némi fényt, de ez elég volt ahhoz, hogy lássam az arcát.
-Mi történik? - nézett körbe a szobában.
-Sokat gondolkodtam, hogyan adhatnám a tudtodra, hogy még mindig teljesen odavagyok érted. Több, mint egy éve elmondtam neked, hogy szeretlek, aztán elmentem, hogy ez változzon. De nem így lett. Ez az érzés nem halványult el az idő előrehaladtával. Nem láttalak minden nap, de tudtam, hogy boldog vagy és én örültem ennek. Szeretem látni a mosolyod. Mikor újra találkoztunk az sem érdekelt, hogy találtál egy másik lányt, aki nem én vagyok. Nem érdekelt, mert láttam, hogy boldog vagy. És ha valakit szeretsz az a legfontosabb, hogy a másikat boldognak lásd. Pár napja megcsókoltál... - nem akartam, de muszáj volt felhoznom - Azt mondtad, hogy sajnálod, de tudod én egyáltalán nem sajnáltam. Talán abban a pillanatban én voltam a legboldogabb és ha akkor a szívemre hallgatok, nem állunk meg a csóknál. Össze voltál zavarodva és nem akartalak kihasználni, de most... Most már nem bírom tovább. Az sem érdekel, ha ezek után megutálsz, mert legalább tudni fogom, hogy mindent megtettem. Azt akarom, hogy ma éjjel csak az enyém legyél. Csak...az...enyém - hangsúlyoztam ki minden egyes szót és már szinte a szájába suttogtam.
Még utoljára végignéztem az arcán, szemei már csukva voltak. Visszafordulhattam volna, hiszen túl vagyok egy újabb vallomáson, de nem. Már nem adhatom fel.
Számat lassan az övéhez illesztettem, vártam a reakcióját, hogy talán ellök magától. De ehelyett egyik kezét a derekamra, másikat az arcomra helyezte. Az én kezeim sem tétlenkedtek sokáig. Jobb kezemmel a haját túrtam, míg ballal a mellkasát simogattam. Egy jóleső sóhaj hagyta el mindkettőnk száját, amikor nyelve rátalált az enyémre. Lassan elbotorkáltunk az ágyig, óvatosan végigfektettem rajta, én pedig felette helyezkedtem el. Megfogtam pólója alját és kibújtattam belőle, majd ugyanezt megtettem a nadrágjával is. Egy szál alsónadrágban feküdt alattam, teljesen kiszolgáltatva nekem. A füléhez hajoltam és halkan, vágyakozóan belesuttogtam:
-Annyira szexi vagy, és tökéletes.
Végigcsókoltam a nyakát, a kulcscsontját, a mellkasát, a hasát, egészen a boxere széléig.
Visszatértem az arcához és a szemeibe néztem.
-Szeretnélek én levetkőztetni - szólalt meg mély hangján.
Egy mosollyal adtam tudtára, hogy szabad a pálya. Gyorsan maga alá fordított és megszabadított a ruháimtól. Ahogy a melltartómhoz ért hirtelen megállt.
-Lili, én...
-Shhh, ne beszélj! Most ne! - tettem mutatóujjam a szája elé.
Elég volt a felesleges szavakból.
Megértette tettem 'miért'-jét, ezért folytatta ruháim eltávolítását, így már csak az Ő testét fedte egyetlen textil, amitől könnyen megvált.
Megcsókolt, ahogy testünk eggyé vált és kezeinket fejem mellett összekulcsolta. Már ez az apró gesztus boldoggá tett és az, hogy együtt élhetjük át ezt a csodát, csak még jobban fokozta ezt.
Azt akartam, hogy élvezze. Irányítani akartam, így hamar fordítottam helyzetünkön és felülre kerültem.
Ismét végigcsókoltam testének minden egyes centiméterét, miközben lassan mozogtam rajta. Sóhajaiból és nyögéseiből ítélve már nem sok hiányzott Neki...ahogy nekem sem.
Ahogy visszatértem a nyakához tudtam, éreztem, hogy itt a vég. Csak néztem, ahogy ez a tökéletes teremtés darabjaira hullik alattam...