Sziasztok! (: Meghoztam a folytatást.. tudom, hogy nagyon rövid lett, de kedden vagy szerdán hozok még egy részt, illetve ahogy megszokhattátok vasárnap még egyet! (: Jó olvasást! xx
U.i.: Mindenkinek sok sikert a suliban!! :*
*A
Reggel korán keltem és úgy döntöttem, hogy csinálok valami reggelit. A konyhában még mindig otthonosan mozogtam. Készítettem pirítóst és rántottát is.
Visszamentem a szobába, átöltöztem és hazaindultunk Larával.
Otthon átvettem egy tiszta ruhát, megetettem Larát, elmentünk futni, majd vissza a fiúkhoz.
Már mindannyian ott ültek a konyhában és ettek.
-Lili! Azt hittük már vissza sem jössz. - állt fel Liam és egy puszit nyomott az arcomra.
-Csak lerendeztem Larát - mosolyogtam egészen addig, amíg meg nem láttam az éppen előjövő Amandát.
Niall ölébe fészkelte magát és az sem zavarta, hogy Ő éppen eszik. Semmit sem változott. Lara egy morgással jelezte nem tetszését az illető felé, de persze ezt csak én értettem.
-Nagyon hiányzott a főztöd, ugye Niall? - szólalt meg és nézett az említettre Louis.
Mivel nem válaszolt rá, gondoltam közbeszólok.
-Amanda főztje is biztos jó volt.
-Egy hétig finom is volt - mosolygott Zayn.
Értetlenül néztem rájuk, ezért Miss 'csinos vagyok, de nincs eszem' is felszólalt.
-Már mondtam, hogy nem vagyok sem a bejárónőtök, sem a csicskátok, hogy mossak és főzzek rátok.
Szó szerint tátva maradt a szám. Hogy képes Niall még ezek után is vele lenni?
-Mit gondoltál? Ez nem egy szálloda, ahol kiszolgálnak. És elvégre nő vagy, ez a legkevesebb,a mit csinálnod kell - néztem rá.
-Jajj halgass már okoska! Különben is mit keresel itt már megint?
-Nekem legalább van eszem, veled ellentétben. Egyébként ezt a kérdést én úgy tenném fel neked, hogy mit keresel itt még mindig? - vetettem oda neki gúnyosan.
-Te mindig ilyen idegesítő vagy?
-Te beszélsz? Hallod te a saját hangodat? - nevettem fel.
-Lányok, nyugi! - tette vállamra a kezét Zayn.
-Úgyis mennünk kell, mert délutános vagyok. Sziasztok! - az ajtó felé sétáltunk, Liam pedig utánunk jött.
-Lili, ugye most nem tűnsz el? És eljössz a bálra? - nézett rám aranyosan.
-Nem fogok, ígérem. A bálról meg annyit, hogy ha tényleg nem zavarnék és Ruth tényleg vigyázna Larára, akkor benne vagyok - mosolyogtam rá.
-Remek, Addig még beszélünk, remélem.
-Mindenképp, - léptem ki az ajtón - ja és Liam!
-Hmm?
-Hiányoztatok.
-Te is nekünk. Jó munkát! Szia.
-Szia.
2014. augusztus 31., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
Nagyon jo lett :') azt az Amandat meg ugy megtepnem... Siess a kovetkezovel
VálaszTörlésUi: nem akarsz elkezdeni ebbol egy egesz blogot?:))
köszönöm szépen :) hát még nem tudom előre pontosan mennyi rész lesz, lehet hogy már csak egy-kettő, de az is lehet hogy sokkal több :) de mindenképp meggondolom :) x
Törlés*A